Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegénylegény. Apja hajdan szebb időket látott földműves volt, anyja meg szolgálólány. Maguk is szegénységben élték mindennapjaikat, szenvedtek is rendre az ilyenkor szokásos nyavalyáktól.

Egy szép napon felkelt ez a szegénylegény, és kitekintvén az ablakon mit lát! Egy óriásplakátot hatalmas felirattal: „REZSICSÖKKENTÉS”. Na, ez egyszeriben oly felindulttá tette, s úgy megacélozta szívét, hogy többé nem tudott, nem is akart már magán uralkodni; elhatározta, hogy nagyot fordít életén.

- Idestova 25 esztendőt éltem meg – forrongott magában –, ezalatt sok mindent elszenvedtem, amit az egészségem is megsínylett. Csupán az elmúlt években megfosztottak földjeimtől, és szétosztották a gazdagok között, zsebre tették szülőim magánnyugdíj pénzét, nagyobbik bátyámat megfosztották a falu trafikjának üzemeltetésétől, hogy a polgármester volt osztálytársának adják oda, középső bátyámat megfosztották régi hivatalától, csak mert nem narancsszínű mentében kezdte hajdanán szolgálatát. Kedves komámat becsukták, mert a pandúrok másodszor kapták rajta füvezni, többi megmaradt cimborám meg messzi országokba szökött a búskomorság és a felgerjesztett gyűlölködés elől. Unokahúgom taníttatása fejében ellenben kötelezettsége marad e sanyarú ország megszikkadt kenyerét ennie, hogy a nagyságoknak tovább is legyen kiből dőzsölni a számolatlanul lopott adóforintok mérhetetlen tengerében – és e sérelmekért még csak szólani sem lehet többé, nemhogy tenni valamit, vagy akár csak fordulni valakihez. Immáron minden a vadbetyár uraságok kiváltságainak megmaradását szolgálja, közte gyermekeink nevelése, ősi értékeink és hagyományaink is, amelyek szívemhez oly közel álltak. Itt állok egy szál gatyában föld és munka nélkül, testemet minden irányból szipolyozzák, gondolataim szabadságát megbéklyózzák, a változás reményének pedig még fénysugara sem dereng... De hogy ennek az egésznek még örülnöm is kéne? Hát teljesen hülyének már aztán csak ne nézzenek!

Így hergelte magát, mígnem szunnyadó lelki tartalékait mozgósítva el nem határozta végleg, hogy ha törik, ha szakad, ő bizony tarkón fogja baszni egy péklapáttal a nép sanyargatóit, legfőképpen pedig a rohadék fülkeforradalmár miniszterelnököt, akit Orbánnak hívnak.

Igen ám, de honnan vegyen péklapátot. Pogácsát hamuba sütni sem volt egy garasa sem, nemhogy annyi forintja, amennyibe egy ilyen szerszám kerül.

- Ej – gondolta –, szarok én a pénzre, szarok mindenre, én most bizony elindulok, lesz, ahogy lesz, valahogy majdcsak tarkón baszom azt a szarházi köcsögöt.

Így is tett.

Ment, mendegélt magában üres zsebbel. Még a faluhatár közelében sem járt, amikor mit lát. A patikus tart feléje nagy boldogan, kezében üvegcsével.

- Hahó, te szegénylegény! Jól hallom-e, hogy mire készülsz? Valóban le akarod zúzni azt a mocsadék Orbánt péklapáttal? Lapátom éppenséggel nincsen, de fogadd el tőlem ezt a fiolányi arzént, hátha hasznát veszed utad során.

A szegénylegény megköszönte az ajándékot, zsebébe csúsztatta, azzal folytatta is útját.

A következő sarokig sem jutott, de már a szatócs állt elébe, kezében szintúgy ajándékkal.

- Hejj, te szegénylegény! – így szólt – Hallottam ám, mire adtad a fejed, és boldoggá tenne, ha segíthetnék rajtad. Régóta rosszul megy már a bolt, sokkal éppen nem szolgálhatok, de ezt a kötelet még fel tudom ajánlani, hátha segítségedre lesz, hogy végül tarkón kúrd a csicska rohadékját.

Megköszönte szépen a szegénylegény, azzal kötelestül továbbment.

Ment, mendegélt rendületlenül, mígnem útját állta a helyi diszkó biztonsági őre, kezében négy ujjra való acélgyűrűvel.

- Idehallgass, szegénylegény! – szólt szelíden – Én ugyan világ életemben erősnek és bátornak gondoltam magam, de soha nem mertem volna elindulni, hogy tarkón basszam azt a faszszopó gyökeret. Fogadd el tőlem ezt a bikacsököt, és ne habozz használni, ha szükséged lesz rá.

A szegénylegény megköszönte a bátorítást, zsebre tette a bikacsököt, és szívében még jobban megerősödve továbbment.

Már a falu végén járt, amikor találkozott a fogorvossal.

- Éppen téged kereslek, te szegénylegény! – szólt a fogorvos – Szeretnék én is hozzájárulni, hogy megvalósítsd terved, és tarkón kúrd azt a gátlástalan férget. Lapátom nekem sincs, de fogadd el tőlem ezt a palack N2O-t, amit kéjgáznak vagy nevetőgáznak is hívnak, és érzéstelenítésre használjuk a gyógyászatban. Valamire majdcsak jó lesz.

A szegénylegény megköszönte az ajándékot, és számba vette sorra: van már arzénja a patikustól, kötele a szatócstól, boxere a kidobóembertől, immáron dinitrogén-oxidja is a fogorvostól, csak éppen lapátja nincs. Hogy nincs mit ennie, már egyáltalán nem is zavarta. Ajándékainak úgy megörült, hogy meg sem állt velük egészen a fővárosig.

A fővárosban megtudta, hogy épp a hülye fasz miniszterelnök hülye fasz irigyei igyekeznek uszítani a tömeget, hogy ezentúl inkább ők lophassák el és oszthassák szét egymás közt a szegények javait. Elsőként egy bárgyún vigyorgó tejbetök akadt a szegénylegény útjába.

- Ismerős vagy te nekem – szólt hozzá a szegénylegény – áruld el, hogy hívnak.

- Én vagyok a Mesterházy – szólt a díszbuzi –, és fel fogom emelni a nyugdíjakat meg a minimálbért. De hallottam ám, hogy te mire készülsz, és szeretnélek meghívni magam mellé, hogy terved megvalósításával segíts Orbán helyére kerülnöm. Itt ez a pohár pezsgő, koccintsunk hát szövetségünkre a büdös geci ellen.

A szegénylegény gondolt egyet, elvette a pezsgőt, belecsepegtette a patikustól kapott arzént, majd egy óvatlan pillanatban kicserélte poharát Mesterházyéval, aki belekortyolva rögvest agonizálni kezdett.

- Ugyanez a hataloméhes populizmus mérgezte meg a józan közgondolkozást – szólt a szegénylegény a haldokló Mesterházyhoz –, hát most én mérgezlek meg téged. Nekem aztán nem hiányzik, hogy négy év múlva majd a te haverjaid legyenek marha gazdagok, én meg ugyanolyan szegény és becsapott.

Azzal belerúgott egyet a holtan elterülő aspiránsba, és továbbment.

Ment, mendegélt, egyszer csak találkozik a Bajnaival.

- Hallom ám, te szegénylegény, hogy mire készülsz. – mondta Bajnai – Tudnod kell, hogy ez csak együtt sikerülhet, velem együtt. Nélkülem nem lehetsz képes tarkón baszni azt a tetves hiénát.

- Kaptál már elég esélyt – válaszolt neki a szegénylegény –, hogy életképes szövetséget gyúrj a seggarcú Orbán ellen, de mindahányszor elbuktál. Áldásos üzleti tevékenységed nyomán más önnön magát kötötte fel, hát most én kötlek fel téged.

Azzal nyakára rántotta a szatócstól kapott kötelet, és fellógatta vele az első fára az életéért kapálózó kis paprikajancsit, majd dolgát jól végezve folytatta útját.

Egyszer csak kit lát szemben közeledni. Hát ez meg a Gyurcsány!

- Hallod-e te szegényle… - de ajánlatát nem tudta befejezni, mert a szegénylegény meg sem hallgatván őt ordítva rohant neki a kidobótól kapott bikacsökkel, és úgy orrba baszta, hogy az vérben úszva terült el a földön. Dühből rávert még jópárat Gyurcsány hullájára, majd leköpte és lepisálta azt.

- Ezt neked, a kurva anyádat! – kiabálta rá, s mindettől megvidámodva, felszabadultan mendegélt tovább.

Fogalma sem volt még, hogy fogja tarkón baszni azt a mocsok aljadék Orbánt, de csak ment, ment, mendegélt, rótta a belváros utcáit, és közben egyre éhesebb lett. Egyszer csak hátratekintve mit lát. Nem a falu pékje rohan utána egy bazinagy péklapáttal meg némi pogácsával a kezében? De bizony ő!

- Várj meg, szegénylegény! Most hallom csak, mire készülsz. Ezt a kis pogácsát neked sütöttem, fogadd el, kérlek. Azon kívül megtisztelnél, ha az én lapátommal basznád tarkón azt a büdös faszari görényt.

Azzal átnyújtotta neki a péklapátot, aminek a szegénylegény úgy megörült, hogy meg sem állt volna vele a főtérig, ha nem állja útját egy agresszív tömeg, akik egy pódiumon álló újabb uszítógépnek éljeneztek.

- Ki ez az ember? – kérdezte egy járókelőtől.

- Hát nem tudod? Ő a Vona!

Hallgatta a szegénylegény, mit mond Vona, és mit kiáltozik a tömeg. Nem tudta, hogy ettől sírjon-e vagy nevessen, úgyhogy elővette a fogorvostól kapott kéjgázt és gyorsan az arcába tolta az egészet, hogy őszintén tudja kiröhögni őket.

Ismét vidáman, Vona táborán nevetve ment hát tovább, most már valóban a főtérre, ahol éppen ünnepeltette magát a gátlástalan rohadék Orbán. Felfegyverzett őrök vették őt körül, akiket TEK-eseknek hívtak. Így hát a szegénylegény megállt, és éhes bendőjét a pogácsával tömve elgondolkodott:

- Eljutottam hát idáig, most már csak nem kéne feladni. De hogyan juthatnék át ezeken a zsoldos vadállatokon? Istenem, segíts meg, hogy ne kelljen csalódást okoznom a patikusnak, a szatócsnak, a kidobónak, a fogorvosnak, a péknek és egész reménykedő nemzetemnek!

Imájára egyszeriben megnyílott az égbolt, és galamb képében leszállott a Szentlélek a TEK-esekre, majd az egész tömegre, hogy megsegítse a szegénylegényt a keresztény értékeket kiforgató és meggyalázó Orbán tarkón baszásában. A TEK védfala kinyílt, és egyenesen mutatta az utat a pódiumra, ahová a szegénylegény péklapátját maga előtt tartva méltóságteljesen lépdelt fel, s odaállt a meglepetten pislogó gennyláda miniszterelnök elé. A Szentlélektől megszállt tömeg visszafojtott lélegzettel hallgatta, amit neki mondott:

- Szóval azt hiszed, hogy te vagy ennek az országnak a királya? Hát, én meg a szegénylegény vagyok, aki megbassza a királyok legkisebbik lányát. Csakhogy ezen túl deus-sex-machina is vagyok, úgyhogy a nagyobbik lányodat is megbasztam, a feleségednek meg rászartam a mellére és szétpaskoltam vietnámi papuccsal, mert megkért rá, most pedig téged kúrlak szét! – szólt nekiveselkedve a szegénylegény, azzal akkorát suhintott egyenest a tetvedék geci Orbán tarkójára, hogy az menten szörnyethalt.

A nép éljenzett.

Perceken belül előkerítették Simicska Lajost, élve felgyújtották, felhúzták egy lámpavasra és az égő hulláját megdobálták kutyaszarral. Mind együtt ünnepelték a nemzet hősét: a szegénylegényt, aki tarkón baszta Orbánt egy péklapáttal.

Az odasündörgő TEK-esek vállukra emelték felszabadítójukat, a megnyílott égboltra az Úristen pompázatos szivárványt bocsátott, amely alatt vakító fénysugárral övezve egy szellem lebegett.

- Ki vagy te, szellem? – kérdezte népe nevében a szegénylegény.

- Johann Gottfried Herder a becsületes nevem, késő-felvilágosodás kori német történelemfilozófus- és jós vagyok. Egykoron azt jövendöltem néktek, hogy nemzetetek el fog veszni Európában, mert egyedüli idegenként lakozik a kontinens szívében. De ti meddő acsarkodásotokat összetartássá változtatván felülemelkedtetek beteljesülőben lévő próféciámon, ezért az Úr áldása fogja kísérni jövőtöket, aki engem küldött hírül adni ezt. E betegeskedő szegénylegény a demokratikus köztársaság szimbóluma, aki csak a belterjes politikai elit kiiktatása után térhetett a gyógyulás útjára. Éljetek hát eztán együtt békében, szeretetben, hogy senkit ne kelljen többé pompás országtokban péklapáttal tarkón baszni.

Itt a vége, fuss el véle.

(Megj.: A mese hősei kitalált karakterek, bármiféle egyezés élő személyekkel a véletlen műve; továbbá rohadjon meg mind.)