Aki szereti a Hooligans zenekart, az téved. Valószínűleg félreért valamit.

Tudjátok, mit csinálnék egy olyan zenésszel, aki képes volt teljes dalszöveget felépíteni arra az irdatlanul gyermeteg és blőd szójátékra, hogy „az én paradicsom”? A nyelvtani tényre, hogy az édenkerttel szinonim értelmű kifejezés utolsó két hangzója a magyar nyelvben megfelel a szóhoz illesztendő birtokos jelalaknak? Oly módon, hogy a szóalakot e bizonyos –om tag szóvégi megkettőzésével kellene helyesen befejezni? De ezt nem teszi? Ehelyett úgy csinál, mintha az eredeti szótő csak annyi lenne, hogy „paradics”? Egy bárgyú szellemtelenkedés kedvéért erőszakolva meg anyanyelvünket? Mert ez így hangzatos, vicces? Prozódiailag is kifogástalan? És mindezt annyira ütősnek találja, hogy dalcímnek adja!? Videoklipet forgat hozzá, rádióba küldözgeti – büszke rá!?

Hát…

–        Legót tennék az ágya mellé, mielőtt felkel. Minimum.

–        Tépnék a seggpartomról szőrt, és beleszórnám a müzlijébe.

–        Rágót adnék a papagájának.

–        Átütném a kedvenc tetoválását arra, hogy „bűn az élet” (ha csak már nem eleve az a kedvence).

–        Vízbe tenném a kezét, amikor alszik. Ha ettől mégsem pisál az ágyba, akkor én hugyoznám le… (Az én paradicsom, komolyan!? Ne szórakozzunk már egymással.)

–        Megvágnám a húgycsövét rozsdás mérőszalaggal. (ANYÁD A TE PARADICSOD, AZ! Ekkora kakit, nem hiszem el.)

–        Meggyőzném a sármos síoktatót, hogy hajtson rá a csajára, amikor az a barátnőivel van hosszúhétvégén az Alpokban. Aztán küldenék neki egy képeslapot, amin az oktató éppen análisan kényezteti fasszal, és ráírnám, hogy „SHE PARADICSOM”. Ha-ha.

–        Sőt! Összekoszolnám Schobert Norbi kezét, és megujjaztatnám vele a dalszerző lányát a Szigeten. Hm, esetleg még slágert is írhatnék az esetről olyasmi szöveggel, hogy „hejj, a jányod csunyája pudvás is, meg sóbertnorb is, ha-ha-ha”. Hogy gyűrnék ki.

–        Fényesre nyalatnám vele az én záróizom.

Ez a felsorolás eddig lehetne egy sima újbóli kiállás a Kilencdolog blog mellett, de ezzel itt még nincs vége. Az egész ugyanis mit sem érne az olyan ember nélkül, aki ezt meghallgatja és jónak találja, és ebből kiindulva minden bizonnyal egyéb perverziókra is képes. Vajon mit érdemel, aki hajlandó akár még belépőjegyet is váltani a koncertjükre? Aki nem hány be ettől az istentelen suttyóságtól? Ehelyett inkább pénzben is kifejezett elismeréssel erősíti istentelenségében és suttyóságában?

Például…

–        Pacsiznék vele vécézés után, és csak aztán mosnék kezet. Például.

–        Leitatnék egy hajléktalant, hogy üljön mellé idegesíteni a buszon, amikor olvasni akar.

–        Elküldeném egy kismama-találkozóra, ahol egész nap idegen gyerekek fényképeit kellene nézegetnie, udvariasan lelkesedést tettetve.

–        Elé ülnék afro frizurával a moziban. A baromnak.

–        Megenném az utolsó pilótakekszet, amikor már csak ő nem vett belőle.

–        Játékmeghívót küldenék neki a Facebookon. Direkt!

–        Stoppolnám előle a spanglit. Ha így is elkapná a kajafless, akkor meg ennék előtte csipszet, de neki nem adnék. Majd jó hogy nem már!

És a rádióállomással, amelyik hajlandó ezt sugározni? Információként kilőni az éterbe, ezáltal a gyanútlan hallgatók idegtraktusaiba? Testi-lelki fájdalmat generálva minden jóérzésű emberben? A közízlést rombolva, a hitványságot népszerűsítve?  Azzal tudjátok, mit tennék?

Megmondom…

–        Ráírnám szarral, hogy „szar”.

–        Feljelenteném az ORTT-nél, hogy fényes nappal rontják meg gyermekeinket szarral.

–        Lecsavaroznám a műsorvezető széktámláját, hogy essen hátra. A zenei szerkesztőt meg kilőném a világűrbe. A mindenit neki!

–        Beraknám háttérzenének végtelenítve azt a sort, hogy „ez marhajó, mint egy léghajó”, hogy kizárólag ezzel álmodjanak... Most már tényleg.

–        Felrobbantanám a gecibe, majd a felrobbant romjait megint felrobbantanám a faszba! Majd lehánynám.

Ez marha rossz. Mintegy farba tosz. De még mindig közel sem annyira rossz, mint az azóta született Hooligans dalok… Tegyünk valamit tisztába. Attól, hogy valakiken divatos napszemüveg és menő tetoválások vannak, az általuk játszott lagymatag buzulás nem változik automatikusan rock zenévé, különösen nem pedig jó zenévé. Ugyanígy, a fejhangon erőltetett, modoros vokalizálás sem válik tőle jó énekhanggá, vagy a hangzatosan értelmetlen nyálas szócséplés jó szöveggé. Ijesztő, hogy nem minden emberre jön rá a reflexes öklendezés ettől. Undi, Picsa és társaik menjenek már el inkább dolgozni végre!