„A mennyek királysága egy olyan gazdához is hasonlítható, aki korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe.”

/Jézus Krisztus (Máté, 20:1 szerint)/

”- Menjetek csak el, menjetek akár ötven forintért is! - dühöng egy kora reggel részeg hazai magyar. - De az biztos, hogy kiszedem a beleteket, és itt húzom körbe a Moszkva téren.
A kovásznai, hargitai atyafiak nem válaszolnak, körben állnak, hátukat az ellenséges szó felé fordítják. Várakoznak. Sok asszony is van velük…”[1]

/nagybecsű határon túli írónk, az Élet/

A mennyek királysága Andrejhez, a szlovák vállalkozóhoz is hasonlítható, aki pár éve, a beköszönő válság előtt, amikor még az építőipar sem döglődött ennyire, hétfő reggel fél 7-kor leparkolt a Széna tér mellett. Széphalomnál van ingatlanberuházásban, jól bevált kőművesmesterét már felvette útközben, kell mellé a segédmunka, kijöttek begyűjteni a Moszkva téri duty free emberpiacról egy malterfoltos VW transporternyit. Gyors kávé, átslattyogás a Moszkvára, melóér strichelők fölényes pásztázása…

„Megegyezett a munkásokkal, hogy napi egy ezüstpénzt fizet nekik, majd kiküldte őket a szőlőjébe.”

„Szembeötlõ a napszakok közötti ingadozás. A »versenyképesebb« munkások korai szerzõdtetésével 10 óra táján jobbára már csak a »használhatatlan« munkavállalókat találjuk a piacon (részegek, öregek, nõk). A legnagyobb forgalom reggel 6 és 7 óra között van, a szerzõdtetések legnagyobb része ebben az idõszakban valósul meg, hiszen így biztosítható az egész napi munka.”

A választék kecsegtető: legtöbben romániai magyarok, meg romániai magyar romák, néhány kárpátaljai, aztán vannak magyarországi cigányok csokorban, magyarországi magyarok párban vagy egyedül, helyből és vidékről is, valamint románok, némelyik építőipari szakmunkás, meg ugye az éberségfelelős román cigányok, akik fürkésző tekintetű szotyolázógépekként járőröznek fel-alá. Ha megjelenik a jard, a tér 70%-a szublimál, hogy aztán fokozatosan visszaszivárogjon. Maghéjhegyek meg nyálmező összetapadt gejlből, permanens fröccsszag felböfögve – jó hangulat, jó pogramok, sok köcsög. Összeszedik viszont magukat, amikor közeledik a tér mindenkori királya, a potenciális kenyéradó, esetünkben a szlovák vállalkozó. Divatos sustyakijának zsizsegése a rutinos ácsorgó számára messziről hívó szignál: családélelmezési kiegészítés lehetőségét villantja fel, a zsebében keveredő forintok és eurók formájában. Biztató akcentussal mordul meg: építkezés, segédmunka. Árokásás, tetőbontás, kőműves melletti csicskamelók. Alakzatba rendeződik vagy harminc pofa a susimackós körül – bérezés? Ötezer, délután 5-ig. Félidőben virsli sörrel. Kőműves szakmunkás kell nyolcezerért? Az is csak max segédmunkára ötért. Akkor bocs, maradnak a határon túli cigányok, talán a legolcsóbb kaszt, uniósdi nekik még sehol, a hazaiak rühellik is őket, lehúzzák az árakat...

„Reggel kilenc óra körül ismét kiment a piactérre. Látta, hogy van még ott néhány ember, aki csak áll, és nem csinál semmit. Így szólt hozzájuk: Menjetek ki ti is a szőlőmbe, és megfelelő fizetést kaptok tőlem. Ők pedig elmentek.”

„A piac idõbeosztásának következõ idõszaka a 7-10 óráig tartó idõintervallum, amikor még lehet üzletkötésre számítani. 10 óra után is találkozhatunk szerzõdtetésekkel, de ekkor a munkaadók már nem szívesen alkalmaznak embereket. Létezik azonban olyan stratégia is, amely szerint a munkavállalók inkább a hosszabb távú munkákat keresik, így esetleg nem mennek el korán egynapos munkákra, inkább kivárnak, hiszen azok a munkaadók, akik hosszabb távra alkalmaznák õket, késõbb is jöhetnek. Ezért még a 10 óra után érkezõ munkaadók is találhatnak megfelelõ munkaerõt maguknak.”

Hamar kiderül, hogy édeskevés lesz ide ez a melósmennyiség, főleg, hogy a legolcsóbból van; 9-kor már úton a második adag segédmunkásért, ezúttal egyedül, 10-kor meg már visszaúton, megszaporodva. Ha ellenőrzés lenne, cimbik vagytok, besegítetek bratyiból. Evidencia. Amúgy ötezer plusz sör, virsli. Remek…

„Dél körül, majd délután három óra körül újra kiment, és ugyanúgy tett, [...] újabb embereket talált, akik ott álltak. Megkérdezte tőlük: Hát ti miért álltok itt egész nap? Miért nem csináltok semmit? Ők ezt válaszolták: Azért, mert minket még senki sem fogadott fel. Menjetek ti is a szőlőmbe! – mondta nekik.”

„Annak ellenére, hogy minden munkavállaló azt mondta: dél után lehetetlen munkát kapni, 12 óra után is láthatunk a téren lézengõ embereket, akiket talán a megszokás tart ott, vagy hajléktalanok és csak a társaság kedvéért töltik ott az idejüket, vagy pedig olyanok, akik egy négyórás munkából visszatérve próbálnak meg munkához jutni. Ezek az emberek estig is ott maradhatnak, de semmi esélyük sincs ekkor már arra, hogy aznap dolgozhassanak. A munkavállalók számát befolyásolja a rendõri jelenlét is, ugyanis a járõrök egy-egy órát is eltölthetnek a téren, ami erõsen lecsökkenti a munkaerõ kínálatát.”

Délben fél óra kajaszünet, előkerül két tálca  Zlatý Bažant, felügyelet nélkül, mert Andrej közben kocsiba pattan újabb adag munkásért, hogy haladjanak. Vissza is ér velük másfél órán belül, kettőkor meg már basztatja megint a Kőműves-kellemetlen, hogy kevés lesz ez az ember, amit hoztál, főnök, lesz itt még munka rendesen, kellene még melós a trógerek mellé, nem tudok én se mindenhova figyelni. (Főleg, hogy már kettőt látott az épülő ingatlanból is, annyi Zlatý-Unicum kombót átfuttatott a szervezetén addigra, a második összetevőt kislaposból, urassan.) Visszaül Andrej a furgonba, pirosak leszarása, kékek kikerülése, padlógáz a Moszkváig. Dekkol is ott még három gyökér félrészegen az út szélén, füttyent nekik, jönnek-e építkezésre délután 5-ig. Mennyiért. Ötezer plusz kafetéria, ha még jut. Beleköpnek a tenyerükbe – ami alatt azt kell érteni, hogy bárgyún egymásra néznek, majd a tótra, rábólintanak, amennyire erejükből telik, és vele együtt csendben nyugtázzák, hogy mindenkinek meg van mentve a napja. Odaérve egy-egy kihűlt maradékvirslit a képükbe gyűrnek kenyérrel, csak úgy, minden nélkül, és csámcsogás közben némileg feléledve integrálódnak a végső munkafolyamatokba, nap végén frissítve magukat az utolsó három megmaradt húgymeleg sörrel...

„Amikor aztán beesteledett, így szólt a szőlő ura a munkások vezetőjéhez: Hívd ide a munkásokat, és fizesd ki a bérüket! Az utolsókkal kezdd, és az elsőket fizesd ki utoljára! […] Mindegyikük egy ezüstpénzt kapott. Amikor az elsők következtek, azt remélték, hogy ők majd többet kapnak. De ugyanúgy egy-egy ezüstpénzt kaptak ők is. Amikor átvették a pénzt, panaszkodni kezdtek a gazdának. […] Ő pedig így felelt: „Barátom! […] Hiszen megegyeztünk, hogy egy ezüstpénzt fizetek neked. Fogd tehát, ami a tied, és menj el! Én ugyanis ennek az utolsóként érkezett munkásnak is ugyanannyit akarok adni, mint neked. Vagy talán nincs jogom azt tenni a saját pénzemmel, amit akarok? Irigy vagy, mert én jót teszek ezekkel az emberekkel?”

 „A munkavállalók szinte kizárólag férfiak, jellemzõen középkorúak. A fiatalabbak elsõsorban vállalkozó szellemû külföldi fiatalok, illetve romák, de a piac képét nem õk határozzák meg. A munkások szerzõdtetésénél az ár döntõ szempont, és ebben a közepes munkaerõ-piaci értékûek kedvezõbb feltételeket kínálnak. A munkaadók általában nem is igénylik a szakképzettséget, ide inkább segédmunkásokért jönnek. Így a legversenyképesebb munkavállalói csoportok azok az olcsó szakképzetlen külföldiek és cigányok, akik bírják a magyar nyelvet és munkaképesnek mutatkoznak.”

Délután öt óra, kb. minden a terv szerint kész, kicsit többe került így, többször fordulva, de hátra van még a legnagyobb mulatság: lejattolni a sok trógert. Küldi is Andrej a kőművest, hogy ossza ki mindenkinek, amiben megegyeztek, de időben visszafelé menjen a moszkvás gyorsfelvételik sorrendjében, ő meg majd addig a háttérben röhög rajtuk. Mindenkinek 5000, az alig két órát melózó piás hazai magyaroknak ugyanúgy, mint a délben meg a délelőtt jövő első körben szakmunkára kiváró és ottragadt román meg erdélyi magyar kőműveseknek. Már csak a korán reggel kezdő erdélyi cigók vannak hátra, akik áruknak megfelelő tempóban és minőségben hasították egész nap az ipart. Dörzsölik a markukat, hogy ha ezek szerint két óráért járt 5000, akkor nekik mi lesz itt. Fel is horkan a hangadójuk, ahogy látja Széchenyit magányosan virítani a markában. Barátai sehol, még egy árva Bethlen-bónusz sem, pedig minimum arra számított, hogy a legnagyobb magyar majd országalapító druszájával párban romantikázva gyönyörködhet Esztergom látképében. Odaront a tóthoz, hogy ácsi van, főnököm, ez nem lesz így oké! Nem lesz oké, ugyanazt a melót nyomtuk, mint a háromkor jövő gádzsók, csak éppen reggel nyolctól, legyél már korrekt, ne legyél már fasz. Jól van? Ne legyél geci. Csak erre várt Andrej, végre leadhatja az egész napi szaladozás meg ügyintézés feszültségét: váratlanul és aránytalanul nagy levegőt vesz, és olyat oszt a csóri napraforgófüggőre, hogy annak majdnem torkán akad a fogpiszkáló. Idefigyeljél te is meg a fogyatékos haverjaid is, mert csak egyszer mondom el. Mennyiben egyeztünk meg, ha? Mennyibe jöttetek el? Ötezerbe, igen, ne nézzél, volt sör meg kaja elég, hozzá még savanyúság is, amennyit akartál, úgyhogy bekussolhatol kurvasürgősen, hogy dörgöljem az orrod a seggemhez, amikor fingok, te faggyú… vagy fa… fattyú! Törte amúgy a magyart nyilván, de látszott, hogy lebaszásban elég gyakorlott, küldött olyan szöveget, hogy egyből becsicskult a hétórai alfahím, hiába piázta bátorra magát a behúzott sörmennyiséggel. A tót meg röhög, hogy mit gondolsz te, miért titeket jattoltalak le utoljára? Hogy lássam a bárgyú fejedet, ahogy felkúrod magatokat a másik mázliján! Takarodjatok, oszt örülj, hogy egyáltalán ki lettél fizetve, el is rakhatnálak kenyéren-vízen a pincébe, amit kiástatok...

Ezt a kétfejű embert vajon keresztre feszítették vagy csak simán lyukasmarkú? (Apropó:      -Miért rossz Jézusnak? -Mert nem tud Zizit enni!)

„Hát így lesz sok utolsóból első, és sok elsőből utolsó.”

"Moszkva téri emberpiac: szűkülő változatlanság."

Szóval ilyen a mennyország, csak azóta átnevezték. (A pokol meg olyan, mint az Örs vezér tere: szocreál stílusban épült, tömeg van, és ikeás hotdog a kaja minden nap.)