Annakidején csalódnom kellett a pedagógusképzésben. Azt hittem, megtanítanak majd hajat dauerolni, ízléstelenül felöltözni, a státuszomnak (és nem a személyemnek) szóló tréfákat magamra venni stb., és biztos voltam benne, hogy ott tanítják meg a sablonos tanárdumákat is, a vizsgán pedig majd különféle szituációkban kell kiválasztanom a megfelelő választ, mondjuk az alábbiak közül:

A) Mi az, hogy otthonfelejtetted?! Akkora egyest bevágok, hogy kilóg a naplóból! (Tőlem vágjál, de cserébe ügyelhetnél rá, hogy a mellytartópántod ne vágjon be…)

B) Én is voltam diák, de ha ilyen minősíthetetlen hangnemben mertem volna beszélni egy tanárommal, hát a lábam nem érte volna a földet! (Azért az úszásoktatónak én sem mernék beszólni… főleg nem ilyen rövid lábakkal...)

C) Tűnés a szemem elől, gyerekem, leégetsz az egész tanári kar előtt! (Mondjuk sejtettem, hogy ez már valószínűleg az osztályfőnöki továbbképzés anyagát képezi…)

D) Mi ez az áporodott szag, nyissatok ablakot! (Áporodott!!!)

E) Ezt józan paraszti ésszel ki lehet találni! ( "Jó, de T’árúr nem józan, én meg nem vok paraszt!")

Mivel ezekre csak úgy soha nem tudtam volna ráérezni, egy tizenkét kérdésből álló feleletválasztós tucatkollokviumon minden bizonnyal a klasszikus „ABBA EDDA AC/DC” megoldás mellett döntöttem volna… de mindegy, mert nem ilyeneket tanítottak.

Rá kellett döbbennem, hogy ezek a manírok a gyakorlattal maguktól jönnek.

Minap, „ajánlást” írván költészetem ferencvárosi korszakaként emlegetendő érájának korai darabjához, eszembe jutott egy eset, amikor vidéki tanárként magam is bedobtam egy jellegzetes tanárdumát. Zrínyit tanítva a kilencedikeseknek beugrott egy odaillőnek tűnő, még régről hallott anekdota (meg hát úgyis ki akartam ugrani még a dauer előtt), úgyhogy a következő egyezséggel találtam előállni:

„Ha jók lesztek és rendesen dolgoztok, óra végén elmondom a kedvenc viccemet!”

…de persze nem lettek hajók és nem is dolgoztak rendesen. Aki viszont itt jár, az máris rendesen dolgozott, és talán értékelni fogja:

Két vitéz beszélget Sziget várában:

-Ej, bajtárs, nagy biz’ az nyavajám néküm: nem úgy mégyen mán az felesígemel az hancúrkodás.

-Kétsígek közibé sose es, ímhol, bajod nem egyedül való, s meglőn biz’ rája az gyógyír, midőn letérbetyülsz elíbe, s mi ag korodra is működék majdan: nyelved fínom csapásival iletéd űtet!

-Az segít?

-Dehogy. Az pináját!