Négy esetről szeretnénk megemlékezni, amelyek valamiképp ugyanazt az értetlen pislogást váltották ki belőlünk 2014 folyamán.
Rögtön januárban örülhettünk Csemer Boglárka énekesnő nemzetközi sikerének, amelyet a Parfüm című dal klipjével ért el. A real time photoshopping megérdemelten hozott rengeteg repostot és sokmilliós nézettséget – plusz egy jópofa paródiát ismerőseitől, a Blind Myself zenekartól. Az énekesnő elsőként osztotta meg Facebook oldalán a kis szösszenetet, az emberek nagy része pedig jót mosolygott rajta.
De nem mindenki.
Jött a trollsereg, mi meg újfent pislogtunk, hogy aki nem érti, az miért érez kényszert ennek hangot adni, és miért nem él inkább a hallgatás jogarával.
„Minden elismerésem a művész úrnak, DE míg a saját történelmünket gyalázzuk, addig ne várjuk el, hogy bárki is komolyan vegyen bennünket, s ne gyalázza nemzetünket. Tudom ezen a poénon sokak nevetnek, de az én mosolyom nem teljesen felhőtlenül őszinte...”
„Tudom, hogy a magyar nemzeti szellemmel kapcsolatos viccelődés a magyarországi zsidókból váltja ki a legnagyobb lelkesedést. Csupán azt nem értem, hogy hasonló beállítások, persziflázsok miért nem születnek Mózesről, Jákobról, a Menóráról vagy a Tóra tekercsről?...”
„Lehet mi maradiak vagyunk, de számomra sem elfogadható, hogy ilyennel tréfálkozzon....Bírom mint humoristát, de nemzeti nagyjaink kigúnyolása nem a tréfadolog kategóriába tartozik, hanem nemzetgyalázás. Enélkül is jó humorista volt, de így nagyot csökkent a szememben.”
...
Mi?! Hova?! Milyen gyalázás?! Milyen zsidók?! Hogy jön mindez ide?! Egy kolbász-fetisiszta Besenyő Pista bácsit látunk horgászszékben, király módjára ünnepelni. Mint egy úr. Valamit nem vettünk volna észre? De hiszen nem akkor nem vehető egy személy vagy egy nemzet komolyan, ha nincs egészséges öniróniára való hajlama? De hiszen zsidó komédiások rengeteget viccelődnek saját identitásukkal. De hiszen a képen nem a nemzeti nagyjaink kerülnek „kigúnyolásra”, hanem az emberi hülyeség... Csakhogy az emberi hülyeség nem engedi magát gúny tárgyává tenni, és fellázad. Megnyilvánul, amikor hallgathatna is.
A spirituális tanítóként is megkérdőjelezhetetlen hitelességű humorista mentegetőzésre kényszerült,amely megtalálható Facebook-oldalán:
„...Ne varázsoljatok ilyen ártatlan dologból véresen komoly, súlyos bűnügyet, miközben valahol valakik tényleg és valóságosan véresen komoly, súlyos bűnügyeket varázsolnak elbagatellizálható semmiségekké...”
A tanévkezdés örömteli fejleménye volt, hogy bekerült az általános iskolás tankönyvbe kiemelkedő kortárs költőnk, Varró Dániel Hat jó játék kisbabáknak című gyermekverse, a diákok és szüleik nagy része pedig jót mosolygott rajta.
De nem mindenki.
Nyilván jött a trollsereg, mi pedig megint pisloghattunk, hogy aki nem érti, az miért érez kényszert ennek hangot adni, és miért nem él a hallgatás... szóval, hogy miért nem inkább bekussol.
„aki ezt írta és ezt engedélyezte meg kérdőjelezem h. ember....????”
„Te nem hogy igazi költő nem, de apának is veszélyes vagy ! "laptopot rágjon----konnektorba tollat dugjon"? bárki gyereke? Szégyen-és felháborító hogy ezt egy tankönyvben az unokám olvasni kényszerül.”
„Ilyen ordenáré verset még sosem olvastam”
...
Ööö, MI VAN???
De hiszen... áh, hagyjuk.
Az elvetemedett költő felesége mentegetőzésre kényszerült, és ehhez a szóban forgó költemény közlésmódja, az ún. „irónia” volt segítségére.
„...Mentségünkre szóljon, hogy vágyakozva nézzük azon szülőtársak gyerekeit, akik nem mozognak, nem beszélnek, nem fogzanak, nem játszanak a játszótéren, nincs a lakásukban se konnektor, se verseskötet. Van hova fejlődnünk, tudjuk, és még egyszer köszönjük a közösségi oldalak kedves népének, hogy erre szeretetteljes hangon és nagy türelemmel rávilágítottak! ...”
Tehát még egyszer: az ötödikes tananyag, amit be kellene pótolni, és amire az idegrendszeri fejlettség már tízéves kor előtt befogadóképessé teszi a homo sapiens sapienst – az irónia. Ízlelgessük kicsit a szót, merengjünk el jelentésén, próbáljuk interiorizálni a kifejező erőt, amit hordoz... Például Konok Péter történész költeménye segítségével:
A HVG címlapjai rendszeresen kimaxolják a közéleti szatíra vizuális eszköztárát. A magát pártpolitikától függetlenként és liberális szemléletűként meghatározó lap karácsonyra is hozta a formáját, amin az emberek nagy része jót mosolygott. Vagy rosszat, de mosolygott!
Na, vajon?
Igen, megint volt egy hangos, felülreprezentált kisebbség (!!szavazás eredménye!!), aki nem szeret mosolyogni. A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége tiltakozott nyilatkozatban, amire sokan csendben pislogtak, míg kevesen hangosan helyeseltek.
„A jászolábrázolással, melyben az újszülött Jézust egy halom pénzzel szimbolizálják, gúnyt űznek mások hitéből és szembemennek a tolerancia, a mindenkinek kijáró tisztelet legalapvetőbb szabályaival.”
„az egész kereszténységet és minden jó szándékú embert megsértett”
„A gusztustalan címlap a keresztény közösség elleni hangulatkeltés”
...
Hogyan?! De hát a halom pénz nem az újszülött Jézust szimbolizálja, hanem egy halom pénzt. Amit a kép szereplői történetesen elloptak. A keresztény Magyarország családjaitól. Tolerancia és tisztelet legalapvetőbb szabályai? Jó szándékú emberek megsértése? De hiszen ezeket kéri számon a címlap a rajta szereplő bűnözőktől. Hol van a képen a keresztény közösség? Pont egy rakás keresztényellenes tolvajt látunk, ahogy istenükként imádják a halom pénzt. Nem ez a gusztustalan, hanem az, ha erre felhívják a figyelmet? Úgynevezett iróniával, ugyebár.
Szóval a kreativitásra vetemedett lapmunkatársaknak mentegetőzniük kellett volna, amit nem tettek meg – remek. A címlap kurvajó. Mi meg felszólítjuk a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségét, hogy szólítsa fel a HVG-címlap szereplőit bocsánatkérésre és a közjavak visszaszolgáltatására a családok javára.
A magyar kritikai- és humorérzékre nézve aggasztó esetektől akár el is szomorodhatnánk, van azonban mindennek egy pozitív vetülete: az ingyen reklám, amit a trollok biztosítanak annak, amit utálnak. A körülöttük kialakult műbalhék nélkül a nagytöbbségnek valószínűleg nem került volna látóterébe a Boggie-paródia, a spontán laárogás, vagy Varró Dani, de még a prominens újságcímlap mellett is elment volna. Jött azonban a barlangi fenevad, és felhívta rájuk a figyelmet. Így háztartásainkba eljutott egy csipet underground zene, abszurd humor, kortárs költészet és tartalmas szatíra. Csak így tovább (+ironikusan mosolygó szmájli)!
A HVG-ügy kapcsán Szőnyi Szilárd pontokba szedte kifogásait, ezzel valamiféle racionális érvelés metodikáját mímelve; de akárhogy nézzük, valamennyi pont egyetlen – erősen szubjektív, érzelmi – érvet fejt ki, ami valahogy így foglalható össze: „Hát de... ezt... ezt érezni kéne! Hogy... hogy ezt nem illik. Aki ezt nem érzi... az... az nem is ember!” Tulajdonképpen ugyanezt lehet elmondani a humorérzékről is. Azt az ember... így... érzi, meg minden. (A cikke végén javasolt karikatúrát pedig minden keresztény magyar ember nevében kikérjük magunknak, hiszen azon a Szentcsalád kártyával játszik, ami a magyar népnyelvben az ÖRDÖG BIBLIÁJA!!!)
Jöjjön hát a tanulság, mert sok lett az írás, és mindenki csak a vastagbetűs részt fogja elolvasni a végén:
A szilárd nemzeti, szülői, vallási, zenei (stb.) identitás nem kezdhető ki egy fényképpel, egy verssel, egy plakáttal vagy egy klippel. Amen.
((ui.: A „harácsony” kifejezés már 2012 karácsonyán felbukkant itt egy versben, tessék megnézni, itt ni! Felháborító, hogy senki nem háborodott fel rajta, pedig olvasták vagy öten... jó, mondjuk mind haver, plusz egyikőjük sem buta fasz.))
